Amikor sérül az önbizalom…

Fontos megemlíteni, hogy önértékelési nehézségeink mögött számos - gyakran összefüggő - tényező állhat; ritka tehát, hogy egyetlen okra legyenek visszavezethetőek a problémáink. Önbizalomhiányunk okait azonban gyakran szüleinkkel való kapcsolatunkban kell keresnünk, illetve azokban a gyermekkori – és felnőttkori – sérülésekben, amelyeket tőlük kaptunk. A nárcisztikus szülők különösen mély lelki sebeket képesek okozni gyermekeiknek, így ma arról fogunk beszélni, miről ismerhető fel egy nárcisztikus szülő.

Így sérülnek a nárcisztikus szülők gyermekei

Egy nárcisztikus szülő pszichológiai sérüléseket képes okozni gyermekének, amelyek hosszútávú tüneteket okozhatnak. Egy ilyen gyermek gyakran még felnőttkorában is:

  • nehezen bízik meg másokban;
  • gyenge önképpel rendelkezik;
  • hajlamos társfüggőséget kialakítani más kapcsolatokban;
  • nem képes megvédeni személyes határait;
  • képtelen nemet mondani másoknak, vagy nagy lelkiismeretfurdalás árán teszi azt;
  • állandó bűntudat vagy szégyen hatja át érzéseit;
  • gyakran érez egy belső ürességet, szorongásra és depresszióra hajlamos;
  • úgy érezheti, hogy nem képes beszélni saját érzéseiről vagy hogy nem tudja azokat irányítani;
  • erősen hajtja a másoknak való megfelelési kényszer és úgy érezheti, hogy nem a saját életét éli.
gyermek.jpg

A nárcisztikus szülők által okozott gyermekkori sérülések a felnőttkorban is súlyos tüneteket okozhatnak.

Nárcisztikus anyák vagy apák jellemzői

Miről ismerhető fel a nárcisztikus működésmód?

  • Bár elsőre nem biztos, hogy feltűnő, de a nárcisztikus szülő önbizalma rendkívül törékeny, így állandó megerősítést, figyelmet és elismerést igényel
  • Ha nem kapja meg azt a figyelmet, amire vágyik, megsértődik és rendszerint védekezve támad

  • Rendkívül érzékeny a kritikára, ennek ellenére folyamatosan másokat kritizál vagy ítélkezik mások felett
  • Mindig igaza kell, hogy legyen és "megkérdőjelezhetetlen" kijelentései vannak
  • Szigorú kontroll alatt próbálja tartani környezetét, hajlamos manipulálni és játszmázni céljainak elérése érdekében

  • Kétszínűség jellemezheti, mivel fontos neki, hogy mások előtt a lehető legjobbnak mutassa magát (pl. a külvilág előtt a „tökéletes család” képét akarja mutatni, vagy mások háta mögött egészen máshogy beszél, mint amikor velük szemben van)
  • Gyermekét érzelmileg zsarolja (pl. „ha szeretnél, megtennéd azt, hogy…”)
  • Elveszi a gyermeke önbizalmát, szorongást ültet belé és azt az érzést, hogy sosem elég jó (pl. állandóan összehasonlítja valaki mással, aki „jobb” nála)

gyermeknarcisztikus.jpg

A nárcisztikus szülő a "selejtesség" érzését ülteti el gyermekében, amennyiben nem tesz eleget követeléseinek

 

  • Akkor is kétségeket ébreszt gyermekében, amikor valami dicséretre méltót tesz (pl. „Ne örülj annak a 2. helyezettnek, mikor első is lehettél volna”; „Csak azért sikerült, mert a többiek még bénábbak voltak nálad”)
  • Gyakran ő a család középpontja, aki körül mindenki forog vagy lábbujhegyen lépked, reménykedve, hogy éppen „jó passzban van” és nem akad ki hirtelen
  • Szeretetmegvonással fenyeget vagy büntet (csak akkor szereti gyermekét, ha azt csinálja, amit ő mondd); ebből fakadóan gyermekének állandóan "bizonyítania" kell, hogy szereti őt

  • Nem tartja tiszteletben gyermeke személyes határait (pl. elolvassa a naplóját, átkutatja a szobáját, stb.)
  • Bűntudat ébreszt a gyermekben azzal, hogy a fejéhez vágja azt, hogy nem értékeli mindazt, amit érte tett (pl. mártírkodás, „feláldoztam érted mindent”, „majdnem belehaltam a szülésedbe”, stb.)

  • Gyermekében azt az érzést akarja felerősíteni, hogy áldozatai miatt „tartozik” neki, általában a teljes alárendeltséggel vagy hogy kötelessége kiszolgálni igényeit
gyermeknarcisztikus.jpg

Nagyfokú szorongást válthat ki a gyermekben, hogy figyelmét vélt vagy valós hibázásáinak kivédésére kell összpontosítania.

  • Hajlamos gyermekét függő helyzetbe kényszeríteni, ezáltal a gyermek nem képes megfelelően leválni és önállóságát megélni (pl. „ne hagyj el, magányos vagyok nélküled”, „szükségem van rád”, „meghalok, ha elköltözöl”, stb.)

  • Gyakran hazudik vagy torzítja a valóságot (emiatt a gyermek is elbizonytalanodik, hogy mi az igazság)
  • Állandóan saját problémáit és viselkedését vetíti a gyermekére 
  • Képtelen az empátiára, azaz nem tudja elképzelni, hogy mit érez a másik - csakis a saját szemszögéből képes látni az eseményeket

  • Nem képes figyelembe venni gyermeke érzéseit vagy olyan mintha nem foglalkozna velük (pl. kineveti azokat vagy saját érzéseiről kezd elbeszélni)
  • Amikor a gyermek fájdalmairól beszél, saját magát kezdi el sajnáltatni (pl. „mit rontottam el, hogy ilyen rossz anya vagyok”, stb.)
  • Gyermeke sikereit a sajáténak tünteti fel (pl. amikor dicsérik a gyermekét magára húzza a figyelmet, "elveszi a rivaldafényt" gyermekétől)
  • Állandóan „versenyez” saját gyermekével (pl. ha gyermeke kap egy szép ruhát, magának is vesz egyet, vagy ha gyermeke főz valamit, neki valami még jobbat kell főznie, stb.)

  • Parentifikálja (szülői szerepbe kényszeríti) gyermekét
  • A testvérek között is durva megkülönböztetést tesz (rendszerint van egy „bűnbak” és egy „szent” gyermek (a szerepek gyakran váltakozhatnak)
  • Ha gyermeke "elkövet ellene" valamit (pl. nem viselkedik jól), meg kell, hogy bosszulja valamilyen büntetéssel, hogy "kvittek legyenek" (pl. szabotálja tevékenységét, eltöri vagy eldugja a játékát, stb.)
  • Durva megtorlásokat szab ki, rendszeres szóbeli vagy testi bántalmazással alázza meg gyermekét

gyermekeknarrcisztikus.jpg

Bár a múltat nem tudjuk megváltoztatni, begyógyíthatjuk azokat a sebeket, amelyeket okoztak nekünk.

Így gyógyítsd meg önmagad

Bármilyen gyermekkorod is volt, tudd, hogy lezárhatod a múlt fájdalmait, újra felfedezheted belső erődet és lelked egyedi szépségét. Képessé válhatsz arra, hogy békét köss gyermekkoroddal - s ez az egyik leggyógyítóbb élmény, amit valaha megtapasztalhatsz. Ebben segíthetnek a következők:

  • Fogadd el, hogy a szülőd nem képes megváltozni – és hogy te sem fogod tudni megváltoztatni őt. Segít, ha olyannak látod őt, amilyen valójában - próbáld meg őt olyan objektívan szemlélni, amennyire csak lehetséges.  
  • Engedd meg magadnak elgyászolni azt, hogy sosem kaptad meg az a szülőt, akire szükséged lett volna.

  • Tanulj meg „önző lenni” és magaddal foglalkozni, saját igényeidet előtérbe helyezni. 
  • Gyakran végezz önreflexiós tevékenységet, ami örömöt okoz (pl. meditáció, jóga, naplóírás, stb.).
  • Tudatosítsd azokat az érzelmi mintákat, amiket kaptál. A múlt megértéséhez és önmagad elfogadásához hozzásegíthet, ha ismereteket szerzel arról, hogy a Téged érő események miképpen hathattak személyiséged alakulására.

  • Építsd újra a belső gyermekeddel és a saját érzelmeiddel való kapcsolatodat.

  • Vágj bele az önismereti munkába egyéni pszichológiai tanácsadás keretében vagy keress egy önismereti csoportot. Egy jó terapeuta vagy szakember segíteni tud abban, hogy feldolgozd szüleiddel való kapcsolatodat és visszanyerd az elveszített önbizalmad.

Kérdéseid vannak? Keress bátran a lelkisugo@gmail.com címen!

Ha tetszett a bejegyzés, kövess @lelkisugo és iratkozz fel a Lelkisúgó havi hírlevelére!

❤ és mutasd meg másoknak is, akiknek inspirációt vagy segítséget jelenthet!