Mi a különbség vágyak és szükségletek között?

Többféleképpen meg lehet közelíteni a vágyakat és a szükségleteket; az egyik egyszerű mód, ha annak mentén különböztetjük meg a kettőt, hogy milyen fajta hiányra utalnak.

Vágyni szó szerint bármire lehet. Vannak „gyakori”, társadalmilag és kulturálisan ösztönzött vágyak, mint a nagy ház, szép autó, drága cipők; és egészen személyre szabott, kívülről szinte bizarrnak tűnő vágyak (gondoljunk például a vágyra, hogy valaki 2000 méter mélyre ereszkedjen a tenger mélyére vagy furcsa tetoválásokra).  A vágyak tehát végtelen sokszínűek és igen személyesek lehetnek.

A szükségleteink ezzel szemben véges számúak és univerzálisak, azaz mindenkire érvényesek. Vannak alapvető szükségleteink, mint testileg kielégítettnek lenni, biztonságban lenni, elfogadva és szeretve lenni, és olyan (faj)specifikus szükségleteink, mint azt érezni, hogy kompetensek vagyunk valamiben.

vágyszükségletlelkisúgó (1).jpg

Vágyak rabságában

Vágyaink és szükségleteink könnyedén összekeveredhetnek, s ez gyakran ragaszkodást idézhet elő viselkedésünkben akár olyan dolgokhoz is, amelyek fájdalmasak lehetnek számunkra.

Például: Lehet, hogy vágyok arra, hogy megvegyem a negyvenkettedik pár cipőmet, de valójában nem erre van szükségem.

Ha ki akarunk törni egy káros mintából, az első lépés ezért mindig az, hogy képesek legyünk felismerni, hogy vágyaink és szükségleteink nem egyeznek. Ez triviálisnak hangzik, de nem az! Gondoljunk csak olyan mondatokra, mint: „Nem tudok nélküle élni…”, „Muszáj megtennem, különben megbolondulok…”

Csak ragaszkodásunk és függésünk felismerése után következhet második lépésként a szükségleteink konkrét azonosítása.

vágyszükségletlelkisúgó (4).jpg

"Úúúristen!"… avagy a titkos mozgatórugók

Ha közelebbről megvizsgáljuk, minden vágy mögött rejtezik egy szükséglet, ami kellő önismerettel felfedezhető. 

Néhány példa mentén:

Lehet, hogy vágyok arra, hogy megnyerjem a lottót, de valójában arra van szükségem, hogy biztonságban érezzem magam.

Lehet hogy vágyok arra, hogy szép autóm legyen, de valójában arra van szükségem, hogy valaki értékeljen és felnézzen rám.

Lehet, hogy vágyok arra, hogy elköltözzek Thaiföldre, de valójában arra volna szükségem, hogy az Édesanyám egyszer az életben azt tudja mondani, hogy szeret és büszke rám.

Nagy ugrásnak tűnik ez az utolsó példa? Nem véletlen! Előfordul, hogy vágyak és a szükségletek között elsőre nehezen látható az összefüggés, amit nehezíthet, hogy vágyaink és szükségleteink egyedi megjelenési formákat vehetnek fel.

Ráadásul minél több ideig nem elégült ki egy szükségletünk vagy minél több ideig hanyagoltuk el egy bizonyos érzelmi szükségletünket, annál mélyebbre süllyedhet az el bennünk.

Amikor a pszichológiai tanácsadás közben feltárjuk ezen mélyben rejlő szükségleteket, és azok összefüggéseit egy aktuális helyzettel kapcsolatosan, nem ritka reakció a döbbenet és a megkönnyebbülés. Ilyenkor hangzanak el olyan sóhajok, mint az: „Úúristen... ez most nagyot koppant… de durva!”

vágylelkisúgó.jpg

Kövesd vágyaid – de értsd is meg őket

A félreértés elkerülése végett – a vágyaink nem ördögtől valóak, sőt! Személyes vágyaink vezethetnek minket életünk útján, hiszen tükrözik értékrendszerünket és személyiségünket.

Lehet olyan dolgokra vágyni, mint eljutni idegen kontinensekre, létrehozni egy művészeti alkotást vagy egyszerűen csak eltölteni egy hétvégét úgy, hogy ne kelljen csinálni semmit... Mindhárom vágynak ugyanaz a létjogosultsága és célszerű követni is vágyainkat, ám érdemes azokat tudatosítani. Ha megértjük vágyainkat, azok támaszainkká válhatnak az életünkben.

Káros vágyainkat pedig megszüntethetjük ugyanezen a módon: ha megértjük, miért kívánjuk a kilencedik muffint egy stresszes munkanap után, gyakran megszűnik az „ellenállhatatlan” sóvárgás.

vágyszükségletlelkisúgó (3).jpg

Ha tetszett a bejegyzés, kövess @lelkisugo és iratkozz fel a Lelkisúgó havi hírlevelére!

❤ és mutasd meg másoknak is, akiknek inspirációt vagy segítséget jelenthet!