Mérleg havában, amikor az egyre sötétedő nappalok rányomhatják bélyegük hangulatunkra, különösen aktuális téma a belső egyensúlyunk, amivel szemben sajnos gyakran irreális elvárásokat támasztunk...

Sziklaszilárdság vagy rugalmasság?

„Szeretnék olyan lenni, mint egy szikla a tengerben… hogy kemény maradjak minden helyzetben, hogy ne látszódjanak rajtam az érzelmeim, hogy bármi történjen körülöttem, eltántoríthatatlan legyek…”

Elsőre jó ötletnek hangzik az egyensúlyunkat egy sziklához hasonlítani, másodszorra azonban felmerül a kérdés: biztos, hogy a gyakorlatban ez írja le legjobban a kiegyensúlyozottságot? Nem felejtem azt a kliensem, aki megfogalmazta:

„Kemény lettem, mint egy szikla, de ennek az volt az ára, hogy kőszívűvé változzak…”

Ez azonban nem így van! A kiegyensúlyozottság nem jelentheti azt, hogy érzéketlenné válunk vagy hogy sosem érint meg semmi; éppen abban rejlik a belső egyensúly titka, hogy képesek vagyunk érzékenynek lenni a megfelelő pillanatokban.

Ilyen értelemben, az egyensúly sokkal jobban leírható a víz szimbólumával, amely alkalmazkodik a fagyhoz és a hőhöz: ha kell, jéggé változik, ha kell, gőzzé illan. A rugalmasság tehát mindig közelebb visz a kiegyensúlyozottsághoz.

Fekete vagy fehér?

Boldogság, öröm, béke, hála. Fájdalom, bánat, düh, harag. Fény és árnyék. Fehér és fekete.

Sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy azt feltételezzük: a kiegyensúlyozottság azt jelenti, hogy a béke és harmónia állapotában vagyunk, amelyben nem érhetnek el minket a kellemetlen érzések. Ez téves elképzeléseket alakít ki bennünk a lelki békéről és arról, hogy valaha képesek leszünk-e azt elérni.

„Légy mindig pozitív! Ne engedd, hogy fájjon! Érezd magad mindig, minden körülmény között jól!” - Ugye, hogy ez kicsit abszurdnak hangzik?

A népszerű boldogság-fokozó és hála-gyakorlatok mind rettentő hasznosak abban, hogy erősítsük a jóra való koncentrálás képességét (hiszen legtöbben nem tanultuk meg, hogyan legyünk boldogok!), azonban ezek nem jelenthetik a "rossz érzéseink" eltörlésére való törekvést:

Ameddig azt érezzük, hogy haragunk, bánatunk vagy egyéb fájdalmas érzéseink rendszeresen eluralkodnak felettünk, hiába vagyunk képesek a hála és az öröm érzésére, azt élhetjük meg, hogy nem vagyunk biztonságban a saját érzéseink elől.

A kiegyensúlyozottságot azáltal érhetjük el, ha megtanuljuk rossz érzéseinket is elfogadni és velük együtt élni, ahogy a nappal és éjszaka, fény és árnyék, élet és halál is az élet természetes egyensúlyának a része.

A lelki egyensúly tehát nem azt jelenti, hogy sose billenünk ki, hanem hogy képesek vagyunk újra meg újra visszatérni a nyugalmi állapotba. Ez pedig nem személyiségtípus vagy született adottságok, hanem gyakorlat kérdése.