"Ha normális lennék, már rég túl lennék rajta..."
"Egyszerűen csak szeretném magam újra normálisnak érezni..."
"...És nem értem mi bajom, mert csak bőgök egész nap, nem vagyok normális..."

Más és más mondatok, amelyek mögött ugyanaz a nyomasztó önvád lapul: hogy valami baj van velünk és az érzéseinkkel.  

Pedig a lelki fájdalom, a krízis nem betegség – még ha sajnos gyakran annak is címkézi a társadalmunk.

 

Normális, hogy nem tudjuk elfelejteni azt, ami fáj

Hányszor mondtad a testednek azt, „felejtsd el” hogy vérzik a kezed, fáj a fejed vagy görcsöl a hasad? A testi fájdalomhoz hasonlóan a lelki fájdalmat sem lehet elfelejteni, hiszen az a célja, hogy felhívja a figyelmünket valami fontos dologra.

Legtöbben gyermekkorunk óta megtanuljuk, hogy lelki fájdalmainkról ne beszéljünk, azokat söpörjük a szőnyeg alá; begyakoroljuk, hogyan vonjuk el a figyelmünket a rossz érzésekről vagy kezeljük azokat olyan kellemetlen dolgokként, amelyekről nem illik beszélni vagy legjobb nem tudomást venni.

Ezért felnőttkorunkban is gyakran sok bizonytalanságot és nehézséget okoznak nekünk saját érzéseink, amelyeket „nem tudunk” elfelejteni.

Színre lép a bűntudat

Így lehetséges az, hogy a normális és természetes emberi érzéseink – amilyen a harag, a félelem és a gyász – eltorzulnak és olyan fenyegető erőt képviselhetnek életünkben, amivel aztán úgy érezzük, hogy nem vagyunk képesek megbirkózni.

Leggyakrabban valamilyen bűntudat is társul ezekhez az érzéseinkhez: "Miért nem tudom magam jobban érezni? Miért nem megy nekem a pozitív gondolkodás? Miért vagyok ennyire akaratgyenge? Miért fáj egyáltalán ennyire ez az egész? És miért érzem magam ennyire tehetetlennek?..."

Minél inkább küzdünk fájdalmas érzéseink ellen, annál nagyobb a veszélye annak, hogy belekerülünk a bűntudat ördögi körébe.

De a másiknak akkor miért megy…?

Amikor bánat vagy fájdalom ér bennünket, hajlamosak vagyunk arra, hogy összehasonlítsuk magunkat másokkal. Azonban sokan nem tudatosítják azt, hogy ez is egy tanult dolog, ami ráadásul hiába tűnik jó megoldásnak, csak ritkán vezet eredményre. Attól, hogy összevetjük más fájdalmát a miénkkel, nem fog elmúlni a mi keserűségünk.

Sőt, ha találunk valakit, akinek „sokkal rosszabbul megy a dolga", általában csak még gyengébbnek és hálátlannak érezhetjük magunkat.

Ez pedig ismét a bűntudatunkat erősheti fel - főleg, ha úgy látjuk, hogy az illető "jobban bírja" állapotát, mint mi a saját fájdalmunkat.

 

Hogyan legyél (újra) kiegyensúlyozott? 

A bűntudat ördögi köréből az első lépést úgy tehetjük meg, ha elfogadjuk rossz érzéseink létjogosultságát. Ahhoz, hogy visszatérj kiegyensúlyozott önmagadhoz, el kell ismerned az érzéseid.

Az elfogadás útján képes leszel eljutni szenvedésed csökkentéséhez, majd fájdalmad elengedéséhez.

Mindenki más és más, ezért fájdalmas érzéseink elfogadása és átalakítása eltérő hosszúságú folyamatot jelenthet. Ha úgy érzed, hogy különösen nehéz számodra érzéseid elfogadása, tudd, hogy nem vagy egyedül, s hogy van lehetőséged arra, hogy segítséget kérj szakemberektől terápiás vagy önismereti munka keretében.

Kérdéseid vannak? Keress bátran a lelkisugo@gmail.com címen!

Ha tetszett a bejegyzés, kövess @lelkisugo és iratkozz fel a Lelkisúgó havi hírlevelére!

❤ és mutasd meg másoknak is, akiknek inspirációt vagy segítséget jelenthet!