Mi a veszteségcsökkentés és miért ne csináld?

Amikor bánat vagy fájdalom ér bennünket vagy szeretteinket, hajlamosak vagyunk arra, hogy belesétáljunk az összehasonlítás csapdájába...

Veszteségcsökkentésnek nevezzük, amikor megpróbáljuk önnön fájdalmunkat úgy enyhíteni, hogy viszonyítjuk azt mások fájdalmához, például keresünk valakit, akinek „sokkal rosszabbul megy a dolga”, mint nekünk.

Például így:

„Megőrjít, hogy kihullik a hajam, de hálásnak kellene lennem, hiszen a szomszédom a bal lábát vesztette el.”

vagy

„Rossz a kapcsolatom az anyámmal, de van olyan, akinek anyja sincs.”

Persze ettől nem érezzük magunkat jobban, hiszen csak felerősítjük azt az érzésünket, hogy valami nincsen rendben azzal, ahogy érzünk.

A veszteségcsökkentést gyermekkorunktól kezdve "tanuljuk"

Sokan nem tudatosítják azt, hogy az összehasonlítás is egy tanult, környezetünktől átvett dolog, ami ráadásul hiába tűnik elsőre jó megoldásnak, csak ritkán vezet eredményre.

Gyerekként az összehasonlítás számos rejtett és kevésbé rejtett formáját hallhattuk:  "bezzeg a másik...", "légy inkább hálás, hiszen Afrikában éhenhalnak a gyerekek..", "legalább nem az történt, hogy...", "még szerencse, hogy nem úgy jártál, mint XY..."

A gondolati hiba az összehasonlítás téves erejében rejlik: attól, hogy összevetjük más fájdalmát a miénkkel, nem fog elmúlni a mi keserűségünk.

 Sőt, ha találunk valakit, akinek „sokkal rosszabbul megy a dolga nálunk, mégis jobban bírja”, leggyakrabban a bűntudatunk erősödik fel és nem hogy erősebbnek, hanem még  gyengébbnek érezhetjük magunkat.

Sajnos, erre gyakran mások is ráerősítenek.

"Szerencséd volt még..."

Van, hogy mások azok, akik - az esetek 99%-ában segítő szándéktól vezérelve - hasonlítják össze veszteségeinket.

Talán mi magunk is próbáltuk "perspektívába" helyezni más fájdalmát, azt remélve, hogy ettől majd jobban érzi magát a másik. 

Néhány konkrét, valódi példán szemléltetve:

"Még szerencséd volt, hogy 6 hetesen ment el, hiszen olyan ismerősöm is van, aki 28 hetesen vetélt el."

vagy

"Kár, hogy nem működött közöttetek, de örülj hogy legalább nem húztátok évekig a válást, mint az XY-ék."

vagy

"Szomorú, hogy meghalt a férjed, de legalább nem volt még közös gyereketek, még fiatal vagy és újraházasodhatsz."

Ugye, milyen irracionális a feltételezés, hogy bizonyos mércék mentén valakinek jobban fájhat, vagy kevésbé jobban fájhat a vesztesége?

Nincs olyan, hogy "az én fájdalmam nagyobb mint a Tied", vagy hogy az egyik fájdalomnak nagyobb a létjogosultsága, mint a másiknak. A fájdalom az fájdalom. A gyász az gyász.

Összehasonlítás helyett elfogadás

Minél tovább küzdöttünk fájdalmunk ellen, azaz minél több időn át próbáltuk meggyőzni magunkat arról, miért „nincs értelme” fájdalmat érezni, annál félelmetesebb lehet szembenézni azzal, hogy még nem múlt el bennünk.

Ez a félelem azonban feloldódhat, mégpedig éppen fájdalmunk elismerésén keresztül – ezért is olyan alapvető fontosságú veszteségeink egyediségének elfogadása a gyógyulási folyamatban.

Kérdéseid vannak? Keress bátran a lelkisugo@gmail.com címen!

Ha tetszett a bejegyzés, kövess @lelkisugo és iratkozz fel a Lelkisúgó havi hírlevelére!

❤ és mutasd meg másoknak is, akiknek inspirációt vagy segítséget jelenthet!